Fraktál

A világmindenség fraktál természetű, egyetlen fraktálkonstrukció. A fraktál lényege, hogy önhasonló, azaz a fraktál legapróbb alkotóeleme hasonló a nagyobb, még nagyobb és a legnagyobb egésszel. Az alkotókövek (elemek) viselkedése hasonló a nagy egész viselkedésével. Ahogy kicsiben, úgy nagyban. A világmindenség működése független a méretétől és tömegétől. A fraktáltermészet lényege, hogy a kicsiből fel lehet építeni a nagyot, ha ismerjük a fraktáltermészet szabályát.

Példa erre bármelyik növényi mag, mely méretben kicsi, de magában hordozza a nagy növény minden jellemzőjét. A kifejlett növény információja hasonló a magban hordozott információval, azonban a növény végleges megjelenése nagyban függ a környezettől (föld minősége és összetétele, víz, napfény, stb.). Jó adottságok mellett a növény sokkal nagyobb lesz, rosszabb körülmények között lényegesen satnyább, de teljesen hasonló, a mintázat minkét esetben hasonló, azaz felismerjük a növényt. Ehhez hasonló, mikor bármilyen hangszeren lejátszva a boci-bocit, mindenki felismeri azt, a (zenei) mintázata alapján.

Benoit Mandelbrot francia matematikus évtizedeken át a „véletlent” tanulmányozta és rájött, hogy semmi sem véletlen. Munkásságában kissé elmerülve megértjük, hogy matematikusi gondolkodása révén felfedezte, hogy a természetben bármilyen bonyolult folyamat egyszerűen leírható, és a természet „alkotja” meg ezeket az egyszerű szabályokat. A kozmoszban kevés számú, de egyértelmű szabály érvényes, a rendszer jó átlátható, ezért rend van. Ellentétben a mai világunkkal, ahogy végtelen számú szabály, törvény létezik, ezek sokszor egymásnak ellentmondóak és nem létezik olyan ember, aki az egészet átlátná (a táblázatkezelő szoftverek úgy hívnák, hogy körkörös hivatkozás). Ez nem is csoda, hiszen mindenki csak egy kis rész alkotásában, vagy megértésében vesz részt. Olyan ez, mint amikor egy multinacionális cég pályázati anyagot készít és minden fejezetet más és más osztály alkot, aztán az egészet összemásolják egy 300 oldalas anyaggá. Ha venné valaki a fáradtságot, hogy egybeolvassa az egészet, kiderülne, mennyire nem illeszkednek egymáshoz a fejezetek, sőt sokszor egymásnak ellentmondanak.

Igazán érthetővé a fraktál típusú működés akkor vált, mikor a biofizikai kutatók rájöttek, hogy az élet fraktál természetű, ahol a fraktál nem más, mint egy tömörítési eljárás. Ha megismerjük az algoritmust, akkor mi magunk is építkezhetünk, kicsiből nagyot, vagy nagyban megtaláljuk a kicsit. Fraktálszerű az emberi érhálózat, baktériumtelepek növekedése, vagy a körülöttünk élő növények levele és erezete, a fák lombja, folyók, felhők, tengerpartok, bolygók felszíne, stb. Számunkra az eddig legkisebb helyen, az emberi DNS-ben is felfedezték a fraktál természetet, ugyanúgy, mint a galaxisok elhelyezkedésében, a kozmoszban.

A fraktál elvet használó informatika ma már mindenhol jelen van. A virtuális világok létrehozásakor például játékok, modellező szoftverek esetén megszólalásig természetes látványt tudnak létrehozni, ami nem is csoda, mert a való világ is fraktál természetű, azaz a való és a virtuális világ teljesen hasonló módon épül fel.
Szintén informatikai alkalmazás a fraktál elven működő tömörítési eljárások sokasága, úgy tűnik így lehet a leggazdaságosabban tárolni például képi információkat. Ilyenkor a képet lebontjuk néhány alap összetevőre egy farktál elven működő algoritmussal, majd amikor szükséges, újra felépítjük. Ilyenkor a kép nem lesz egy az egyben ugyanaz, de gyakorlatilag ez emberi szemet ez nem zavarja, mert olyan információk tűnnek el, amiket gyakorlatilag sokszor nem is látunk (veszteséges tömörítés).

Forras: tudasbazis.hu

Holografikus világunk - a fizikán keresztül

A fizikusok régóta mondják, hogy a világ olyan, amilyennek akarjuk látni. Nincs abszolút igazság, és nincs egységes világkép. A valóság nem létezik. A valóságot mi hozzuk létre, saját érzékelésünk által. Saját érzékszerveink, tudatszintünk mind meghatározzák világképünket.

Neumann János (1903-1957) munkássága megmutatta, hogy a kvantummechanika teljesen más valóságképet, világképet igényel, illetve teremt is, mint a hagyományos fizika. Neumann gondolatai később hasonló gondolkodású kutatók munkáiban csúcsosodtak ki, mint Stuart Bell, vagy Alain Aspect..Alain Aspect vezetésével francia kutatók érdekes kísérletet végeztek. Egy elektronpárból eltávolították az egyik elektront, és észrevették, hogy még ha az elektronok egymástól akár több ezer kilométerre is vannak, tudnak egymásról, kommunikálnak egymással, és a kommunikáció azonnali, azaz a fénysebesség többszörösével. Einstein volt az, aki kijelentette, hogy a világmindenségben a fénysebesség a maximum, azonban ezt soha senki nem tudta igazolni, bizonyítani. Sőt, akár az USA, akár a volt Szovjetunió területén végzett többé-kevésbé titkos kísérletek során mindig az derült ki, hogy a telepátia, vagy a gondolatátvitel a fénysebességhez képes azonnali információáramlás, azaz többszöröse a fénysebességnek.Ez a többször megismételt francia kísérlet néhány évig titokban lett tartva, majd mivel nem találtak rá magyarázatot, megszüntették a titkosságát. Azonban szakmai körökön túl, senkit sem érdekelt a dolog, lévén nem tudták megmagyarázni.

David Bohm (1917-1992) amerikai kvantumfizikus nyilatkozta ki elsőször, hogy az elemi részecskék az Alain féle kísérletben nem egy végtelen gyors kapcsolatban vannak, hanem egy nagy egységet képeznek, azaz egyek, csak az elkülönítésük látszólagos, azaz egy illúzió. Bohm mondta, hogy az egész világ egy illúzió, egy nagy hologram.

Valójában a mi dimenziónkban látható elektronpár nem más, mint egy magasabb dimenzióban létező elektron kivetülése egy alacsonyabb dimenzióba, azaz egy kép. Így bár mi kettőnek látjuk, valóban egy. A kivetülés egy magasabb dimenzióból egy alacsonyabba, mindig információvesztéssel jár. Gondoljunk csak egy nyaralás során készült fényképre, mely nem más, mint egy háromdimenziós világ képe a kétdimenziós világban. A fénykép lehet esztétikailag szép, válthat ki érzelmi eseményeket, de egy idegen számára sok minden hiányzik a képről, ami a valóságban ott volt.
Képzeljük el, hogy egy szobába besüt a nap. Egy ember kezében egy üvegprizma és azzal szórakozik, hogy a prizmát a beeső fénybe tartva, a felbontott színképet a szemközti falra vetíti. Bejön a szobába egy hároméves gyerek, akinek fogalma sincs a fénytanról, nem ismeri a prizmát, sőt annyira megtetszik neki a színes látvány a fehér falon, hogy észre sem veszi a felnőttet, aki az egész „mutatványt” végzi. A gyerek belemélyed a látványba és el kezd elméleteket gyártani hogy miért pont ilyen sorrendben vannak a színek egymásután, miben különböznek a színek, miért ilyen széles egy-egy szín, miért együtt mozognak a színek (mikor a felnőtt kezében mozog a prizma), vajon mi köti őket össze, stb. A háromdimenziós fény-ember-prizma rendszer kivetülése a kétdimenziós falon nem más mint a szivárvány színeinek palettája. A gyerek csak színes csíkokat lát, pedig egy magasabb dimenzióban az mind egy egységet alkot, ami nem más, mint a fehér fény.

A Holografikus Paradigma néven létező elmélet azonnali magyarázattal szolgál a parapszichológia „rejtélyeire” mint például a telepátia, telekinézis (tárgyak mozgatása gondolati erővel), materializálás (Magyarországon több ember is képes arra, hogy ujjai között gondolati erővel kis kavicsot materializáljon, hozzon létre), távgyógyítás, távolságtól függetlenül meglátni eseményeket, dolgokat, stb.

A fizikusok kutatómunkájának eredménye az idő fogalmának előbb-utóbb kötelező felülvizsgálata (múlt, jövő, időutazás). Az idő mint olyan nem definiálható. Az emberiség jól meg is volt nélküle, a Nippuri naptár megjelenése ( i.e. 3.760-ban) indította el a jelen civilizáció esetén az idő használatát. A jelen napjainkban elfogadott tér-idő fogalom meg fog változni, hiszen a fénysebesség meghaladása egyet jelent a mesterségesen létrehozott időkorlát átlépésével, túlhaladásával, így sok elmélet és tudásnak vélt információ a feledés homályába vész. Ettől a fizikusok jó része egyenesen rosszul van. Jelentős változás a most 20-30 éves generáció hoz, mely sokkal magasabb tudattal rendelkezik, és mi idősebbek csak kapkodhatjuk a fejünket a következő 10 éven belül a sok új felfedezéstől, megértéstől.

Forras: tudasbazis.hu

A világ = rezgés

Az 1900-as év elejéig a technika és a gondolkodás fejlődése révén megértettük, hogy az atom tovább osztható (atommag, elektron), majd eljutottunk az atommag alkotórészeiig (proton, neutron). Folytatva az atom még aprólékosabb boncolását, kiderült, hogy az anyag nem anyagi részecskékből áll. Nem létezik a legapróbb anyagi részecske. Megállapítható, hogy az anyag egyértelműen rezgés, azaz hullámtermészettel bír. Állóhullám. Mindenki játszott már gyermekkorában egy tál vízzel a kezében. Ha a tál egyik oldalát megbillentjük, akkor egy hullám keletkezik, amelyik a tálról visszaverődik és visszatér a kiindulási pontba. Ha viszont a tál egyik oldalát ütemesen mozgatjuk, akkor a hullám egy helyben áll és látható módon a víz felülete nem sima, hanem egy állóhullám látható, mintha megfagyott volna. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha folyamatosan, külső forrásból fenntartjuk, tehát energiát igényel és nem utolsó sorban egy precíz irányítást, vezérlést. Az anyagot nézve, amit nem találunk az a fenntartó erő és információ. Illetve találjuk, csak nem akarjuk látni materiális szemüvegünkön keresztül.A ceruza a kezünkben, állóhullámok halmaza. Ha megszűnne az állóhullámokat fenntartó láthatatlan és megfoghatatlan erő, akkor eltűnne a ceruza. Körülöttünk csak egy szobában is, végtelen sok atom található, a minket körülvevő anyagnak érzett valóság, végtelen sok állóhullám. Mindez érvényes az egész világmindenségre, amelyiknek mi csak egy kis részét látjuk, sejtjük. A gravitáció, a tömegvonzás nem más, mint a rezonancia jelensége.
Einstein korában ő maga és tudós társai bizonyították, hogy a körülményektől függően a fény hol elektromágneses rezgésként viselkedik, hol pedig anyagként. Az anyag rezgéstartománya és a minket körülvevő elektromágneses spektrum tartománya fedi egymást. Az anyag és a fény egymás közt átjárható, hiszen mindkettő rezgés.
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 95% energia és információ. A maradék 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezzük, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az állóhullám jellemzője, hogy csak akkor létezik, ha egy folyamatosan jelen lévő külső erő fenntartja azt jól meghatározott logisztikával. Az 5% anyag, a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot, hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.

Forras: tudasbazis.hu

Illúzió - Az élet csak egy játék

Az emberiség tudatának nyílásával, annak részeként egyre több keleti filozófia, vallás vagy egyszerűen csak tan jelenik meg a nyugati világ életében. Az emberek vágyják az új információkat. Ez a nyugati világot zavarja, igyekeznek is védekezni ellene, azonban ahogy egy keleti bölcs mondta, semmi sem állíthatja meg azt, aminek itt az ideje.

A keleti kultúra megőrzött egy-egy részt a múlt tudásából, tanításaiból. A keleti bölcsek ismerték és tudták az élet alapigazságait, azzal együtt, hogy a nép mint olyan nem tudta értelmezni ezeket a bölcsességeket.

A keleti bölcsességek része volt a lélekvándorlás (reinkarnáció), karma (ok és okozat törvénye), a világ illúzió volta (hologram), stb. Ezek az elvek részben vallások alappilléreiként, részben tanításokként, részben a népnek szóló tanító jellegű mesékként maradtak fenn.
A keleti bölcsek úgy tartották, hogy a minket körülvevő világ egy illúzió, ahogy ma mondanánk, egy hologram. Tanmeséikben úgy tanították a széles néptömegeknek, hogy az életünk során egy színdarabot játszunk, melynek helyszíne a színpad. A színpadnak része ugyan, de a színészek mögött található a háttér, mely csupán egy kép, de a tér illúzióját kelti. Sík felületre fák vannak festve, a színdarab közben mindenki úgy éli meg, hogy ez egy erdő, valójában azonban csak díszlet, nem valóságos. Ugyan a fa illúzióját kelti, de nem rendelkezik egy igazi fa paramétereivel, nem lehet megölelni, letépni egy levelet., stb. A keleti bölcsek tanításában az élet csak egy játék, mely nem jó és nem rossz, csupán olyan, amilyennek a színész megéli. Nincs jó és nincs rossz szerep, és minden színészt megtapsolnak a darab végén. Ezután együtt hazamennek a színészek, boldogan megölelik egymást, együtt esznek és isznak, még akkor is, ha a színdarabban egymás ellenfelei voltak. Szembesülnek saját színészi hibáikkal, saját megélt érzelmeikkel, könnyebb és nehezebb pillanataikkal. Már az esti mulatság alatt tervezik a következő előadást, ahol mindenki új szerepben lép fel. Az élet maga a játék, az élet értelme részt venni, megtapasztalni magát a játékot.

Forras: tudasbazis.hu